2019-07-21
Koreai arany, sorozatban harmadszor

Egymást követő harmadik alkalommal is Dél-Korea válogatottja nyerte a férfi kard csapatverseny világbajnoki címét. A címvédő nagy csatában győzte le a magyar együttest, amelyet hatalmas szurkolótábor támogatott a BOK-csarnokban.

Dél-Korea válogatottja a kétszeres címvédő, a magyar csapat pedig a házigazda magabiztosságával menetelt a döntőig a budapesti vívó-világbajnokságon. A fináléban aztán rengeteg fordulatot láthattak a fantasztikus hangulatot teremtő szurkolók, akik végül majdnem aranyéremhez segítették Szilágyi Áronékat. Hiába volt azonban a hajrában közelebb a győzelemhez a magyar csapat, a csütörtökön egyéniben is világbajnoki címet szerző Oh Sanguk egyenlített, és végül ő érte el a győztes tust.

„Elképesztő volt a hangulat a csarnokban, számunkra már-már félelmetes, de nagyszerű csapatmunkával végül újra meg tudtuk szerezni a győzelmet. Nagyon boldog vagyok, hogy sorozatban harmadszor tudtunk nyerni, és ezzel tovább írtuk a koreai vívás történelmét” – mondta a mindössze 22 évesen negyedik világbajnoki aranyát szerző Oh Sanguk.

Fordulatos, a hajrában pedig nagyon-nagyon kiélezett volt a női párbajtőr döntője is. Az orosz válogatott kezdett jobban, de a negyedik asszótól átvette a vezetést a kínai csapat, és ezt még úgy is megőrizte, hogy Lin Sheng sérülten vívott. Végül az utolsó párban Violetta Kolobova szinte lehetetlen helyzetből, négy tus hátrányból kiegyenlített, de a vívóidő lejárta után a győztes találatot Zhu Mingye vitte be.

„A legfontosabb, hogy végig hittünk abban, hogy győzni fogunk. Az utolsó asszó nehéz volt, de végül sikerült bevinni a győztes találatot. Évek óta nagyon sikeresek vagyunk együtt, mert egységes csapatot alkotunk, és mindannyian nagyon céltudatos egyéniségek vagyunk. És Budapest megint szerencsét hozott nekünk, hiszen hat évvel ezelőtt már nyertünk itt egy ezüstérmet. Így aztán nagyon-nagyon szép emlékeket viszünk magunkkal, és talán még jobban szeretjük ezt a várost, mint eddig” – mondta a győzelem után boldogan Xu Anqi.

A budapesti vívó világbajnokság hétfőn 8 óra 30 perckor a női tőr és a férfi párbajtőr csapatversenyek negyeddöntőivel folytatódik. Ezekben a versenyszámokban 16 órától rendezik az éremmérkőzéseket. A férfi tőr- és a női kardcsapatok selejtezői 10 órakor kezdődnek a BOK-csarnokban.

2019 FIE World Fencing Championships Budapest
info@2019budapest.com