2019-07-23
Új győztes a zárószámban

Megszerezte a nyolcadik világbajnoki címét Oroszország a női kard csapatversenyben a budapesti vívó-vb-n. A sportág történetében először az Egyesült Államok válogatottja nyerte a férfi tőrözők versenyét, amely az utolsó szám volt a világbajnokságon. Az eseménynek a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) szerint Budapest pompás házigazdája volt.

Bár Franciaország volt a címvédő, az orosz válogatott szinte egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől a női kard csapatverseny döntőjében, hogy jobb formában van, mint a tavalyi győztes együttes. Az elődöntőben is remeklő Olga Nikitina vezetésével a második asszótól kezdve tartották az előnyüket, és végül az egyéniben ezüstérmes Sofya Velikaya le is zárta a mérkőzést, a végeredmény 45:40 lett.

„A szombati döntőben nem volt szerencsém, de abban a pillanatban, amikor biztossá vált a győzelmünk, el is felejtettem azt az ezüstöt, elfelejtettem minden korábbi érmünket az olimpiákról, világbajnokságokról. Most csak a mának élek, és nagyon boldog vagyok ezzel a győzelemmel. Örülök magam miatt, örülök a csapatom miatt és örülök annak, hogy újabb győzelmet szereztünk Oroszországnak. Nagyon örülök, hogy Budapesten vívhattunk, mindannyian szeretünk idejárni a versenyekre. Nagyon szép és barátságos a város, remek volt a hangulat, a szurkolók imádják a vívást, és persze nagyon boldog vagyok, hogy aranyéremmel megyünk haza” – mondta Velikaya a döntő után.

Az orosz kardozóknál is magabiztosabban vívtak az Egyesült Államok férfi tőrözői. A korábbi években háromszor is második helyen végzett csapat ezúttal lehengerlő volt a franciák elleni döntőben. Race Imbodenék mindössze egyetlen asszót veszítettek el a párharcban, és végül a többi döntőhöz képest szokatlanul nagy különbséggel, 45-32-re győztek.

„Világranglistavezetőként jöttünk, és nagyon koncentráltunk a felkészülés alatt a csapatversenyre. Az volt a célunk, hogy végre megszerezzük az Egyesült Államok első aranyérmét ebben a számban, és kemény munkával sikerült. Egy ideje már ott vagyunk az élmezőnyben, most pedig felértünk a sportág egyik csúcsára, de a legnagyobb célunk, hogy jövőre Tokióban olimpiai bajnokok legyünk. Ennek elérése érdekében most tettünk egy fontos lépést itt, Budapesten. Nagyszerű ez a város, én magam sokszor jártam már itt, nagyon szeretem, és elképesztő volt a világbajnokság helyszíne és szervezése is” – nyilatkozott boldogan Imboden.

A világbajnokság hivatalos záróünnepségén Tamás Henriette, a Magyar VÍvó Szövetség főtitkára arról beszélt, hogy az esemény során rengeteg dicséretet kaptak a külföldi csapatoktól, ez pedig a szervezők számára kiváló visszaigazolás.

„A vívás globális fejlődésének lehettünk szemtanúi ezen a versenyen, emiatt a sportág szerepe és népszerűsége folyamatosan erősödik az olimpiai mozgalomban. Bízom abban, hogy ehhez a folyamathoz Magyarország, a budapesti világbajnokság, és a Magyar Vívó Szövetség is hozzá tudta tenni a magáét” - mondta Tamás Henriette.

A világbajnokságot a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) főtitkára, Emmanuel Kaciadakisz zárta le. A sportvezető megköszönte a szervezők és minden résztvevő munkáját.

„Budapest pompás házigazdája volt az eseménynek, a szervezők nagyszerű munkát végeztek, minden szempontból sikeres világbajnokságon vagyunk túl. Szeretném megköszönni a szervezők, valamint az önkéntesek, az edzők, a tisztviselők és a bírók erőfeszítéseit, a versenyzőknek pedig köszönöm a szenvedélyt és az elhivatottságot sportágunk iránt” - tette hozzá a FIE főtitkára.

Az esemény végén a FIE zászlaját Tokió, mint a jövő évi nyári olimpia szervezője vehette át.

2019 FIE World Fencing Championships Budapest
info@2019budapest.com